Megnyitó
TÖBB MINT EGYMILLIÁRD FORINTBÓL FEJLESZTIK TOVÁBB GYŐR ÉS TÉRSÉGE HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉT
A KORÁBBAN MEGVALÓSÍTOTT HULLADÉKKEZELŐ RENDSZER TOVÁBBFEJLESZTÉSE, MAGASABB SZINTŰ HULLADÉKKEZELÉS MEGVALÓSÍTÁSA, ÉS A KÖLTSÉG-HATÉKONYSÁG NÖVELÉSE MELLETT A HULLADÉKKEZELŐ KAPACITÁSOK BŐVÍTÉSE A CÉLJA ANNAK A 112 TELEPÜLÉST ÉRINTŐ PROJEKTNEK, AMELYET MINTEGY 1,2 MILLIÁRD FORINTBÓL VALÓSÍT MEG A GYŐR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS.
A „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás közszolgáltatási területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” című projekt (KEHOP-3.2.1-15-2017-00016) nyitórendezvényét február 15-én, csütörtökön tartották Győrben.
Az eseményen Borsi Róbert, a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának elnöke számolt be a projekt egyes elemeiről, és mutatta be a megvalósulás főbb állomásait. Az eseményen kiderült, hogy a program keretein belül a meglévő hulladékkezelési technológiát tovább korszerűsítik, kiegészítve ezzel a korábbi fejlesztési pályázat keretében megvalósult hulladékgazdálkodási rendszert.
A következő időszakban a társulás területén az alábbi fejlesztések valósulnak meg:
- Növelik a hulladékgyűjtő helyek számát: a projektterületen jellemző gyűjtőszigetes elkülönített gyűjtési rendszer kiegészítéseként 40 új helyszínen négyedényes gyűjtőszigetet alakítanak ki, valamint 60 helyszínen nagyobb méretűre cserélik a gyűjtőedényeket,
- A gyűjtőszigetek fejlesztése érdekében 280 db 1500 és 2500 literes gyűjtőedénnyel bővítik a meglévő kapacitást,
- A gyűjtőszigetek kiszolgálásához gyűjtőjárműveket, a hulladékudvarok fokozódó hulladékmennyiségének kezelőközpontba történő juttatásához a konténerszállítóhoz egy új pótkocsit, valamint kettő láncos konténeremelő tehergépkocsit is beszereznek,
- Korszerűsítik a hulladékhasznosítást megelőző előkészítő rendszert,
- Fejlesztik a mechanikai-biológiai előkezelőt: fedett ürítő helyet alakítanak ki, bővítik az MBH silók számát és az MBH bálák tárolóhelyét, valamint a kapcsolódó technológiai gépek kapacitásbővítését is megvalósítják. A rendszer részeként magas emelésű és teleszkópos homlokrakodót, valamint bálafogóval ellátott targoncát szereznek be,
- Megvalósítják a csurgalékvíz kezelésében az üzembiztonság fenntartásához szükséges beruházást,
- A műszaki fejlesztéseken túl része a projektnek a szemléletformálás is, amely keretében a szelektív hulladékok mennyiségének és tisztaságának növekedését kívánják elérni.
A társulás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban 1.099.999.995 forint támogatást nyert a projekt megvalósítására.
További információ kérhető:
Borsi Róbert – Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanács elnök
Telefon: 0696/824-919; E-mail: tarsulas@hulladek.gyor.hu